Cookie / Süti tájékoztató
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében.
Adatvédelmyi tájékoztató
Elfogadom

Kerti vízarchitektúrák építése

A víz sokarcú, nyugtat és díszít, ezért egyik kertből sem tanácsoljuk kihagyni a vízarchitektúrák különböző változatait, melyek telekmérettől és igénytől függően széles skálán mozognak. A vizes elemek alkalmazásáról kis alapterületű kert esetében sem kell lemondani, hiszen a víztükörrel vagy víztükör nélküli csobogók, falikutat, kis szökőkutak is mutatósak. Mindössze három szabályt szükséges betartanunk: a víz állandó mozgatását és tisztaságát, illetve a megfelelő növényválasztását.

 

Nagyobb méretű kertekben dísz- és úszótavak, patakok építésére is lehetőségünk nyílik. Tóépítésnél számos módszer van, de alapvetően két típus közül választhatunk: beépíthetünk műanyag tómedret, vagy készíttethetünk fóliás medrű tavat. A tavak megépítésére érdemes tóépítő mestert felkeresni, hiszen ez külön szakértelmet igényel. Mérlegelni kell, hogy milyen tótípust válasszunk, figyelembe kell venni a rendelkezésre álló hely méretét, fekvését, a kert meglévő növényzetét - elsősorban a fák elhelyezkedését - és a vízhálózatra való rácsatlakozási lehetőséget.

A patakok nemcsak látványos kerti elemek, de magához vonzzák a madarakat, pillangókat, szitakötőket, békákat.  Ha látványos, élvezhető patakok szeretnénk, akkor lépcsős elrendezésben gondolkozzunk: az egyes szinteket különböző magasságban, egymástól eltérő távolságokra helyezzük el. A kialakítás nem nehéz, néhány élére állított kőlap vagy szikla kell hozzá. A mozgalmasság szempontjából úgy érdemes patakot építeni, hogy az több apró – 20-30 cm szintkülönbséggel rendelkező- mederből álljon össze, így az állóvízfelületek akkor is vízzel teltek maradnak, ha valami miatt éppen nem működik a szivattyú.

A kert mély területén létrehozott kavicsos terület – vízkedvelő fajokkal beültetve – kiválóan alkalmas arra, hogy nagy esőzések idején helyben elszikkassza a vízfelesleget, ezt a szaknyelvben esőkertnek nevezzük. Az ideérkező esővizet akár irányított módon is beterelhetjük egy rézsűn kialakított kavicsos meder segítségével, ezt száraz medernek hívjuk.

A mesterséges patakhoz hasonlóan a csobogók is élettel és energiával töltik meg a kertünket, hangjuk nyugalmat áraszt. Ahol pl. kisgyerekek vannak és a szülők félnek a nyitott vízfelületektől, de a vizes elemekről nem szívesen mondanak le, ott egy víz-visszaforgatásos rendszerrel működő csobogó, ami egy föld alatti (nem látszó) tartályban lévő vizet forgatja, kitűnő megoldás lehet.

A patakot és a kerti csobogókat vízpartra illő növényekkel illik szegélyezni. A patakparti vegetáció jellemző növényei a virágosnád (Miscanthus), sás (Carex), szálkafű (Hakonecloa), alangfű (Imperata), köles (Phalaris), pajzsika (Dryopteris), lizinka (Lysimachia), árnyékliliom (Hosta) és szellőrózsa (Anemone) fajták.

Diadem®
HUNTER
Rainbird
TORO