A támfalak szintkülönbségek áthidalására szolgálnak, szerkezetükkel megtartják a mögöttük lévő földtömeget, megakadályozzák annak lecsúszását, de általuk izgalmasabbá, zegzugosabbá tehetjük kertünket.
Támfalak építésével erősen meredek területeken olyan enyhébb lejtésű, vagy akár vízszintes teraszok alakíthatók ki, melyek használati értéke a rajta kialakított funkciónak megfelelően megnő. Ezért támfalak építésére elsősorban erősen lejtős terepen van szükség. Eltérő terepszintek áthidalása rézsűkkel is megoldható, azonban a rézsűk a kert alapfelületéből a támfalakhoz képest lényegesen nagyobb helyet foglalnak el.
Ha a beépítendő rézsű meredeksége olyan nagy kellene legyen, hogy állékonysága bizonytalanná, kezelése nehézkessé válna, akkor célszerűbb támfal építésében gondolkodni. A támfal a rézsűvel ellentétben keskeny sávot foglal el a kertből, azaz vonalszerű létesítmény. Ebből adódóan a támfal vonalvezetése (egyenes, íves, lépcsőzött) alapvetően meghatározza a kert arculatát. Általános elvként követhető, hogy az épületek közelében inkább az egyenes vonalvezetés a célszerű; minél távolabb kerülünk az épülettől, annál oldottabb lehet a támfal vonalvezetése is, természetesen mindig az adott környezethez igazodva.
A kerti terephez igazított támfalak magassága igen változó: az alacsony, 40-50 cm-es ülőfalaktól egészen akár 2 m magas fal kialakítására is szükség lehet. A támfalak magasságát az átlagos emberi horizontszint alatt (1,3-1,4 m) alatt célszerű tartani, és az egymás felett elhelyezkedő támfalrendszerek telepítését konkáv térképzés igényével célszerű kialakítani. Az 1,0 méternél alacsonyabb támfalak általában építési engedély nélkül építhetők, ennél magasabb támfalak építése engedélyköteles tevékenység.
A támfal anyagának megválasztásakor célszerű figyelembe venni a telken és tágabb környezetében található építmények, burkolatok építőanyagát, és - a stíluskavalkád elkerülése érdekében - ahhoz anyagban, színben, rakási módjában harmonizáló támfalat építeni.
A fa támfalak megjelenésüket tekintve harmonikusan illeszkednek a zöld növényi környezethez. A faanyag minőségét tekintve készülhetnek függőleges vagy vízszintes rönkfából, gerendából, cölöpből, pallóból. Időtállóság szempontjából a legkedvezőbb az akác faanyag, de megfelelő felületkezeléssel (telítés, gombaölővel történő átitatás) a fenyő, tölgy, bükk fa is időjárásállóvá válik. A fából készült, termőtalajba rakott támfalak talajszint feletti függőleges elemeinek (az áthidalt magasságkülönbségnek) min. 30%-át kell a talajba süllyeszteni. Amennyiben az egyes elemeket beton sávalapba rakják le, akkor ez az arány 25%-ra csökkenthető. A fa támfalak talajjal érintkező hátsó felületét célszerű kátránypapírral, vagy Dörken-lemezzel szigetelni a faanyag tartóssága érdekében.
A támfalat készíthetjük kőből, ha a környéken jellemző a kő előfordulása, vagy ha a kert jellege ezt megkívánja. A kőtámfal épülhet szárazon rakott (azaz kötőanyag nélkül), vagy habarcsba ágyazott kövekből. A kövek rakásánál a természetben előforduló 'állapotot' utánozzuk. Csak jó minőségű, fagyálló köveket használjunk támfalak építésére, burkolására. A támfalak tetejét (különösen a tégla - és kőtámfalak esetében) célszerű fedkővel lezárni. A fedkő nem csak a látvány szempontjából fontos, hanem mert megvédi a támfalak felső síkját az átnedvesedéstől, a beszivárgó csapadékvíz átfagyásától. A fedkő készülhet a támfal saját anyagából vagy műkőből. A fedkő a támfal szélétől mindig nyúljon kijjebb, célszerű ún. vízorrot kialakítani, amely elvezeti a falsíktól a lecsorgó csapadékvizet.
Nagyobb lejtésű területeknél, ahol a fentről érkező vizet lassítani akarjuk, meg akarjuk fogni, ott célszerű a támfal mögött kavicsos szivárgósávot kialakítani, melynek aljába egy dréncsövet helyezve, a felgyűlő vizet el is vezethetjük.
Napjainkban egyre nagyobb számban jelennek meg a különböző méretű, formájú és anyagminőségű, előre gyártott, növényhézagos beton támfalelemek. Az növényhézagos (vagy más néven virágvályús, florakosaras, ültetőkosaras) támfalak építése viszonylag egyszerű, de a megfelelő növényfajok kiválasztása, betelepítése és gondozása jelentősebb szakértelmet igényel.
A magas függőleges, vagy alacsonyabb hosszan elnyúló támfal-felületeket a támfal teteje vagy alja közelébe telepített kúszócserjékkel oldhatjuk. A felfelé kapaszkodó (pl. borostyán - Hedera, vadszőlő - Parthenocyssus, trombitafolyondár - Campsis, kúszó kecskerágó - Euonymus fortunei var. radicans), vagy a támfal tetejéről lecsüngő (pl. fűzlevelű madárbirs - Cotoneaster salicifolius, téli jázmin - Jasminum nudiflorum) kúszócserjék a leghomogénebb támfalak látványát is kedvezően oldják.
